Malacka nagy kunyhóban lakott egy nyírfa közelében, ez a nyírfa az erdõ közepében állott, és Malacka a kunyhó közepében lakott. A háza közelében, rúd tetején, egy darab törött lécen ez volt olvasható: „TILOS AZ Á.” Amikor Róbert Gida megkérdezte Malackát, hogy ez mit jelent, Malacka szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy ez az õ nagyapjának a neve, és évek óta egyben az õ családi nevük.

Róbert Gida vállat vont, és olyasfélét próbált megjegyezni, hogy egy embert nem hívhatnak Tilosaz Á-nak, de Malacka kijelentette, hogy igenis hívhatnak, mert például az õ nagyapját így hívták, ez volt a neve: Tilosaz Á. Az õ nagyapjának igenis két neve volt arra az esetre, ha az egyiket elvesztené. Tilosaz, ez volt az egyik neve, amit egy nagybátyjától örökölt, és Á, vagyis Átjárás, ez volt a másik neve, amit egy átjárótól örökölt. De lehet Ákos vagy Ábrahám is.

– Megjegyzem, nekem is két nevem van – vetette oda Gida könnyedén. – Róbert Gedeon.
– Na ugye, látod, ez is azt bizonyítja – bólintott Malacka.

Egy szép téli napon, amikor Malacka éppen a havat söpörte el a házuk elõl, ahogy véletlenül lenéz az ágak közül, ott látja Micimackót. Micimackó körbe-körbe járt, és nyilvánvalóan valami másra gondolt. Mikor Malacka rászólt, csak intett neki, és folytatta a körözést.

– Halló – mondta Malacka –, mit csinálsz?
– Vadászom – mondta Micimackó.
– Mire vadászol?
– Lábnyomokra – mondta Micimackó rejtélyesen.
– Miféle lábnyomokra – mondta Malacka, és lemászott hozzá.
– Én is ezt kérdezem magamtól.
– No és mit gondolsz, mit fogsz felelni a kérdésedre?
– Kitérõ választ fogok adni egyelõre – mondta Micimackó. No most ide nézz! – Egyenesen lemutatott a földre, lába elé. Mit látsz itt?
– Lábnyomokat – mondta Malacka –, sõt azt hiszem, karmok nyomát. – Füttyentett. – Tyû, Mackó! Lehetségesnek tartod, hogy ez egy... egy... egy menyét?
– Lehetséges – mondta Mackó. – Néha menyét, néha nem menyét. Az ember sohase tudhassa ezeknél a lábnyomoknál.

E szavak után folytatta a nyomozást, és Malacka egy-két percnyi tûnõdés után utánalódult.

Micimackó hirtelen megállt; a nyomok fölé hajolt és megrezzent.

– No mi az? – kérdezte Malacka.
– Csodálatos dolog – mondta Mackó. – De most már két élõlény nyomait látom. A másik – akárki legyen az illetõ – csatlakozott az elsõhöz – akárki legyen az illetõ –, és most mind a ketten együtt folytatják útjukat. Malacka, tedd a kezed a szívedre, és mondd meg õszintén, kitartasz-e mellettem abban az esetben is, ha kiderül, hogy Ellenséges Fenevadakról van szó.

Malacka nagyon kedvesen lebegtette a fülét, és azt mondta, hogy péntekig nincs különösebb elfoglaltsága, és hogy szívesen áll Mackó rendelkezésére, ha kiderül, hogy az illetõ csakugyan menyét.

– Úgy érted, ha kiderül, hogy két menyét. Lehet, hogy a menyét magával hozta a menyét is – jelentette ki ünnepélyesen Micimackó, de Malacka ragaszkodott hozzá, hogy semmi hiba, õneki péntekig nincs fontos dolga.

Így hát együtt mentek tovább.

Cserjebozót volt a közelben, és a két menyét lábnyoma mintha a bozót körül húzódott volna, így hát Mackó és Malacka körben követték a nyomokat. Közben Malacka Átjárás nevû nagyatyjáról mesélt Mackónak, hogy szegényke élete utolsó éveiben mennyit szenvedett az asztmától és egyéb érdekes dolgokról, amin Mackó nagyon csodálkozott, különösen mikor megtudta, hogy minden, kinek két nagyapja van. Utólag gondolt rá, hogy az egyiket elkéri Malackától, de mindenesetre elõbb megkérdezi Róbert Gidát. Közben a nyomok nem szûntek meg...

Nem szûntek meg...

Mackó hirtelen megállt, és izgatottan mutatott a földre.

– Ide nézz!
– Hová? – kiáltott Malacka, és nagyot ugrott ijedtében. De rögtön észrevette, hogy gyávaság volt így megijedni, tehát még egyet-kettõt ugrott, jelezve, hogy õ ezt csak tornagyakorlat gyanánt teszi.
– A nyomok – mondta Mackó titokzatosan –, a nyomok... Egy harmadik élõlény csatlakozott hozzájuk.
– Mackó! – kiáltott Malacka. – Lehetséges, hogy egy harmadik menyét?
– Nem – mondta Mackó. – Ezek másféle nyomok. Vagy két menyét és egy harmadik, de az is lehet, hogy egy menyét és két ürge, vagy két ürge és egy menyét, de az is lehet, hogy három menyét és semmi ürge... Folytassuk a cserkészést.

Így hát folytatták, valamivel nyugtalanabbul, mert most már valószínû volt, hogy Ellenséges Fenevadakról van szó. És Malacka titokban nagyon szerette volna, ha Tilosaz Átjárás nevû nagyatyja most itt lenne, Mackó pedig arra gondolt, milyen szép is volna, ha Róbert Gida most váratlanul és véletlenül elõbukkanna, de igazán csak azért vágyott erre, mert nagyon szerette Róbert Gidát.

Aztán Micimackó hirtelen megtorpant, és megnyalta az orra hegyét, mert nagyon melegnek érezte, melegebbnek, mint valaha életében. Most már négy lábnyom húzódott elõttük a földön.

– Ide nézz, Malacka, még egy menyét!

S úgy látszott, csakugyan igaza van. A nyomok megvoltak, keresztezték egymást, de határozottan négy pár lábnyom volt.

– Úgy gondolom... – mondta Malacka, aki szintén megnyalta az orra hegyét, de ez nem könnyített a lelkén –, úgy gondolom... vagyis... Ejnye csak, most jut eszembe! Most jut eszembe, tegnap elfelejtettem valamit, amit holnap már nem végezhetek el! Sajnos, úgy látszik, kénytelen leszek hazamenni és elintézni.
– Majd elintézed délután, és én segítek – mondta Micimackó.
– Nem olyan munkáról van szó, amit délután el lehet intézni – vágott közbe Malacka gyorsan. – Tudod, délután a hivatalok is zárva vannak... Ez egy különleges reggeli munka, amit kizáróan reggel lehet csinálni, úgy körülbelül nyolc és izé között... Hány óra lehet most?
– Tizenkettõ – mondta Mackó, és a napra nézett.
– No igen... Ahogy mondtam... Tizenkettõ... és izé... Tizenkettõ és fél tizenhárom között... Vagyis... Tehát, édes öregem, megbocsátasz, ugye?... Mi az? Hová bámulsz?

Mackó az égre bámult, és amikor újra hallotta a füttyentést, arra kapta a fejét, és egy nagy tölgyfa ágai között megpillantotta barátját.

– Róbert Gida ! – kiáltott fel örömmel.
– No hisz akkor rendben van – könnyebbült meg Malacka –, akkor biztonságban vagy. Rohanok. – És már futott is haza, nagyon megnyugodva, hogy túl van a veszélyen.

Róbert Gida lemászott a fáról.

– Csacsi öreg medvém – mondta –, hát mit csináltál? Elõbb kétszer egymás után megkerülted a cserjét, aztán Malacka utánad szaladt, aztán megint kétszer megkerültétek, s éppen a negyedik körbe fogtatok bele...
– Várj csak – mondta Micimackó, és mancsai közé fogta a fejét.

Leült, gondolkodott, nagyon erõsen gondolkodott. Aztán beillesztette talpát az egyik lábnyomba, kétszer megdörgölte az orrát, és felállt.

– Úgy van – mondta Micimackó. – Most már világos – tette még hozzá. – Nyilvánvaló, hogy félre voltam vezetve. Meg fogom vizsgáltatni az agyvelõmet. Úgy látszik, ráment az influenza.
– Te a legédesebb és legjobb Mackó vagy a világon – mondta Róbert Gida vigasztalóan.
– Ugye? – mondta Mackó reménykedve. És aztán hirtelen felragyogott. – Agyvelõ ide, agyvelõ oda – mondta –, már kész van az ebéd.

Ebben megegyezve hazamentek.